Sziasztok!
Hát, megint vége egy kemény hétnek, voltak élmények, pozitívak, és negatívak is. Személyesen mindenkinek mesélek majd, aki kíváncsi!
Tegnap kimentem Kátyáékhoz a dácsára, meghívott, hogy menjek ki egy éjszakára, hogy este rendesen el tudjunk beszélgetni, ne kelljen senkinek sehova sietni. Szóval csütörtök este munka után találkoztam Pásával (Kátya férje), és együtt mentünk ki elektricskával (elővárosi vonat kb) Zsukovkába, a dácsára. Kátya már várt minket, kijöttek elénk Oleggel (a kisfiuk, most volt 6 hónapos) a vasútállomásra. Nagyon megörültem nekik, mert Oleggel még nem is találkoztam, és Kátyát is nagyon, de nagyon régen láttam már. Ahogy leszálltam a vonatról, elvarázsolt a friss levegő, a nyugalom, az otthon illata, ami áradt a helyből. A dácsa is egy remek hely, szép kis ház, gyönyörű udvar. Gyakorlatilag az egész falu erdős, az ablakon kinézve nem a szomszéd házat látod, hanem erdőt. Gyönyörű volt, főleg, ahogy őszi színekben ragyogott az összes fa, bokor. Röviden tehát egy földi paradicsom számomra, és jó volt kimenni Moszkvából. Sokáig beszélgettünk este, játszottam a kis Oleggel, nagyon bírom a kissrácot. Nyugodt, de vidám, aranyos. Kicsit beszéltem neki magyarul, ideje elkezdeni szokni a legszebb nyelvet. Úgyis meg fogja tanulni, ha rajtam múlik... :)
A szobám, ahol aludtam, egy gyönyörű szoba a földszinten, nyitott ablaknál hallgattam az éjjeli esőt, a természet csendjét, egyszerűen annyira jól esett Moszkva után, hogy arra szó nincs. És végre rendesen ki is aludtam magam, megvolt 7 és fél óra alvás zsinórban. Megnyugtatott az is, hogy jó barátaim házában vagyok, és bár a hely teljesen új volt nekem, ilyen helyzetekben annyira jól érzem magam, biztonságban, kényelemben, hogy nem is akarok másra gondolni ilyenkor.
Reggel aztán elektricskával vissza Moszkvába (35 perc, kb ugyanennyit metrózom), és rögtön munkába. Furcsa, hogy az utam Zsukovkából Moszkvába az irodába 10 perccel hosszabb, mintha városon belül a kolitól mennék be az irodáig. Nem kicsi a város... :)
Most orosz barátokkal ültünk össze vízipipázni, beszélgetni, nemrég mentek el, jó kis este volt. És végre jön a jól megérdemelt alvás. Holnap a rossz időre való tekintettel nem megyünk kirándulni, áttettük a holnapit vasárnapra, addigra javulást mondanak. Esőben a fenének van kedve bárhova is menni... :)